Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek...

„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak,
és nem úgy, mint az embereknek…” 

/Kol 3:23/

Hányszor előfordul velünk, hogy elégedetlenkedünk, zúgolódunk, miközben tesszük a dolgunkat. Van, hogy egész napunk egy véget nem érő panaszáradat. Morgolódunk már azért is, hogy miért éppen nekünk kell azt a feladatot ellátni, legyen szó munkahelyi, esetleg otthoni, ház körüli teendőkről. 

Miért nem tudja valaki más megcsinálni? Miért mindig nekem kell? És egyébként is annyi más dolgom lenne!

Folyamatos puffogásunk közepette észre sem vesszük, mennyire megmérgezzük saját gondolatainkat, és olyan mértékű negatív köd telepszik ránk, ami akár egész nap sem képes eloszlani. És ennek a negatív hatása sajnos nem csak minket érint. A körülöttünk lévők szintén kapnak belőle egy adagot, és aztán csodálkozunk, ha nem szívesen keresik a társaságunkat.

Hallottátok már a ma olyan divatos „energia-vámpír” kifejezést? Biztosan ti is ismertek ilyen embert. Ők azok a kollégák, rokonok, ismerősök, akik állandóan panaszkodnak, mindenben csak a rosszat látják, semmit sem csinálnak szívesen, mindent és mindenkit becsmérelnek, és rosszabb esetben szidnak is. Nem jó érzés a közelükben lenni, igaz? Valóságos szenvedés a velük töltött idő, zsong a fejünk a sok negatívumtól, ami árad belőlük, és a végén úgy érezzük, teljesen leszívták az energiánkat. Egyáltalán nem kellemes jellemrajz ez egy ember számára. Ne akarjunk ilyen „energia-vámpírok” lenni!

Helyette úgy végezzük minden munkánkat, mintha maga az Isten kért volna meg rá. Természetesen különbséget kell tenni azok között a feladatok között, amiket végre kell hajtanunk, mert a munkánkhoz vagy mindennapi életünkhöz tartozik, és azok között, amelyek feleslegesen tartanak leterhelten, veszik el minden időnket. De amiről tudjuk, hogy elengedhetetlenül meg kell tennünk, azok miatt kár zsörtölődni, hiszen úgy is muszáj megcsinálnunk, a panaszkodás nem ment fel a munkavégzés alól, viszont akkor már tegyük mindazt jó szívvel.

Nem könnyű elsajátítani ezt a felfogást, de minél többet próbálkozunk, annál könnyebb lesz. Nem igaz, hogy az ember nem tud változni, hogy nem tudja levetkőzni jellemét. Igenis képesek vagyunk levetni az óembert és felölteni az újembert. 

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4:22-24) 

Lehetséges újjászületni Jézusban. 

Azt viszont én sem tagadom, hogy valakinek könnyebb, valakinek nehezebb ez. Én is nap mint nap  megküzdök temperamentumommal, hogy ne csússzon ki egyből minden a számon, amit épp gondolok. Mondjuk, egy cifra szitokszó, ha véletlenül belerúgok az ágy sarkába a lábujjammal. 

De tudod, mit hiszek? Nem is jellemvonásunkat kell megváltoztatni, hanem a gondolkodásmódunkat. Nem feltétlen az „ami a szíveden, a szádon” jellemvonásodat kell elnyomnod magadban, mert szókimondásod akár áldássá is képes változni. 

Figyeld csak meg, mit mond Jézus erről:

„Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert… Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.” (Mt 15:11,18)

Máshol ezt mondja: „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lk 6:45)

Amit kimondunk, az mind arról tanúskodik, hogy mi lakozik a szívünkben. Milyen egyszerű módja ez a szívünk vizsgálatának! Ha a szívünk gonosz, az is gonosz lesz, amit mondunk. Ha pedig Isten lakozik a szívünkben, a szavaink is ehhez igazodnak. 

Hétköznapi életünk rá a példa, hogy nem ilyen egyszerűen fekete és fehér ez a dolog. Sokszor hitünket gyakorló keresztényekként is kicsúszik egy-egy keresztényekhez nem méltó szó a szánkon. Ez a kettősség felőrölhet minket. Kérjük mennyei Atyánkat, hogy tisztítsa meg szívünket, hogy szavaink is összhangban legyenek hitünkkel minden tevékenységünk során.

Drága Mennyei Atyám!

Kérlek, tisztítsd meg szívemet minden gonosz gondolattól, negatív hozzáállástól, és aztán töltsd be teljesen az űrt a szívemben, hogy ne maradjon másnak hely. Add, hogy meg tudjam fékezni a nyelvemet, de mindenekelőtt a gondolataimat tisztítsd meg! Segíts, hogy felismerjem, mekkora áldás az, hogy dolgozhatok, mert van munkám, hogy van erőm ellátni a napi teendőimet. Tölts el megelégedéssel, hogy minden feladatomat úgy tudjam végezni, mintha nem embereknek, hanem Neked végezném, Istenem! 

Ámen!

forrás:

nyers kép - pinterest.com, szerkesztett kép - saját szerkesztés

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten..."

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” /2 Tim 1:7/

Érezted már úgy, hogy elborít a félelem? Hogy betakar sűrű, ragacsos leplével? Mint egy óriási pók hálója, amiből látszólag nincs menekvés, és minél jobban vergődsz, kínlódsz, pánikolsz benne, annál szorosabban von körbe a csapda. A félelem a Sátán legerősebb eszköze. Olyan fegyver ez, amivel képes hazugságokat elhitetni velünk.

„Haszontalan.” „Bűnös.” „Értéktelen.” „Csúnya.”

Ismerősek ezek a szavak?

„Senkinek sem kellesz. Senki sem szeret. Istennek nem kell egy olyan bűnös, mint te.”

És ezek? Pontosan ilyen hazugságokat suttog fülünkbe a kísértő, és addig ismétli újra és újra, míg el nem hisszük minden szavát.

Könnyű beleesni a csapdába, hiszen életünk számtalan területét átszövi a félelem. Félünk az új dolgoktól; hogy nem tudunk teljesíteni az iskolában, a munkahelyen. Félünk attól, hogy mit fognak mondani rólunk mások; hogy nem fognak kedvelni minket, és egyedül maradunk. Félünk attól, hogy senki nem szeret… még talán Isten sem…

Feltűnt, mennyire könnyen jutottunk el a leghétköznapibb dolgoktól való félelemtől egészen a mély rettegésig: hogy értelmetlen az életünk? És éppen ez a Sátán célja. Olyan mélyre akar süllyeszteni a félelem és a kétely sűrű posványába, ahonnan már nincs menekvés. 

Legalábbis önerőből nincs. Mert a jó hír az, hogy: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18:27) Mindössze kérnünk kell Őt, keresnünk a megnyugtató jelenlétét, és a félelem elmúlik. „Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4:7) A Sátánnak semmi esélye, ha Isten harcol az oldalunkon.

Sokszor tapasztaltam már, milyen, amikor egy pillanat alatt elborít a félelem. Nem kapok levegőt, szinte fuldoklom, egész testemet átjárja a remegés. De aztán emlékeztetem magam Isten parancsára és ígéretére: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az ÚR vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!... Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek…” (Ézs 43:1-4)

Hatalmas megnyugtatást tud adni a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, mert Isten mindig ott van velünk. Ő annyira szeretett minket, hogy saját, egyszülött Fiát adta értünk. És ha ezt elhisszük, akkor ahhoz sem férhet kétség, hogy nem akarja, hogy elvesszünk. Ő azt ígéri, hogy minden élethelyzetben velünk lesz, bármilyen nehézség érjen is minket.

Álljon itt most a teljesség igénye nélkül néhány bibliai idézet, amelyek bátorítást és megnyugtatást adhatnak számunkra:

„Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.” (Zsolt 121:7-8)

„Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3:5-6)”

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil 4:6-7)

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6:33-34)

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29:11)

„De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40:31)

„Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.” (Ézs 55:23)

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5:7)

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4:13)

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.” (Mt 11:28-30)

„Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” (Mt 10:30-31)

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14:27)

Isten azt szeretné, ha ma teljes szívből Rá bíznád magad, átadnád neki a félelmeidet, a kétségeidet és minden problémádat, amivel küzdesz. Engedd, hogy életed Ura a problémáid ura is legyen! Hallgass ma parancsára: „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9)

forrás:

nyers kép - pinterest.com, szerkesztett kép - saját szerkesztés

Ne félj, mert megváltottalak

„De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az ÚR vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!... Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek…”            

/Ézs 43:1-4/

  

Milyen csodálatos gondolat, hogy az Isten a nevünkön szólít minket. Képzeld csak el, amint szelíden kimondja a nevedet, ahogy tette ezt Sámuellel is, amikor elhívta őt (1Sám 3:10). De talán még jobb példa Isten és Ádám kapcsolata. Ahogy elképzeljük, amint az Úr, még az ember bűnbeesése előtt sétált alkonyatkor a kertben, és ezen alkalmakkor szólította Ádámot. Szinte látjuk magunk előtt a meghitt jelenetet.

Ez egy bensőséges kapcsolatot feltételez az Isten és az ember között. De valami mást is, ami a névadással kapcsolatos. Amikor valaminek nevet adunk, azt nemcsak azért tesszük, hogy megkülönböztető jeggyel lássuk el. Ha elnevezünk valamit vagy valakit, akkor a tulajdonjogunkat fejezzük ki. Ilyen az, amikor az ember nevet ad a gyermekének. Azért teheti ezt meg, mert az övé, az ő gyermeke, és ezzel fejezi ki, hogy elismeri az övének. És éppen ennek a tulajdonlási jognak az értelmében engedte meg Isten, hogy Ádám elnevezze az élőlényeket, amiket teremtett a Földre. „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1:28 )

A héber nyelvben fontos a különböző személyek nevének ismerete. Ha tudjuk valakinek a nevét, az azt feltételezi, hogy magát az adott személyt is ismerjük. Emiatt számított az Ószövetségben kivételes és bensőséges dolognak Isten nevének ismerete. Nem volt szabad kiejteni, mert a név különleges jelentést birtokolt, szorosan kapcsolódott viselőjéhez.

Éppen ezért, amikor Isten azt mondja, hogy: „… neveden szólítottalak, enyém vagy!”, akkor bizonyosan tudhatjuk, hogy ez tényleg így is van.

Még középiskolás koromban szerettem meg nagyon ezt az igeverset, és még most is azok között van, amelyek a legtöbbet jelentenek számomra. Nagyon sok élethelyzetben segített már Istennek ez a személyes megszólítása. Bátorító, reményt adó, hiszen nemcsak arról tanúskodik, hogy Isten megváltott, ami már önmagában is hatalmas dolog, hanem a legnagyszerűbb érzésről, a valahová tartozás érzéséről beszél.

És Isten saját maga szólít meg mindnyájunkat egyenként. Azt mondja nekem és neked is, hogy néven szólított és az övéi vagyunk, mert szeret minket. Csodálatos érzés, hogy ebben a sokszor szeretetlen, gyűlölködő világban, ahol annyi a széthúzás, van valaki, aki nagyon szeret. És ez a Valaki nem kevesebb, mint maga az Isten, a világmindenség Teremtője.

Biztos vagyok benne, hogy nem csak számomra van mély jelentősége ennek az igének. Mindent elmond az Isten emberrel való kapcsolatáról, és arról a mérhetetlen szeretetről, ami az Istenhez fűz minket. 

Élvezzük ezt a szeretetet!

forrás:

nyers kép - pinterest.com, szerkesztett kép - saját szerkesztés