Ne félj, mert megváltottalak

„De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az ÚR vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!... Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek…”            

/Ézs 43:1-4/

  

Milyen csodálatos gondolat, hogy az Isten a nevünkön szólít minket. Képzeld csak el, amint szelíden kimondja a nevedet, ahogy tette ezt Sámuellel is, amikor elhívta őt (1Sám 3:10). De talán még jobb példa Isten és Ádám kapcsolata. Ahogy elképzeljük, amint az Úr, még az ember bűnbeesése előtt sétált alkonyatkor a kertben, és ezen alkalmakkor szólította Ádámot. Szinte látjuk magunk előtt a meghitt jelenetet.

Ez egy bensőséges kapcsolatot feltételez az Isten és az ember között. De valami mást is, ami a névadással kapcsolatos. Amikor valaminek nevet adunk, azt nemcsak azért tesszük, hogy megkülönböztető jeggyel lássuk el. Ha elnevezünk valamit vagy valakit, akkor a tulajdonjogunkat fejezzük ki. Ilyen az, amikor az ember nevet ad a gyermekének. Azért teheti ezt meg, mert az övé, az ő gyermeke, és ezzel fejezi ki, hogy elismeri az övének. És éppen ennek a tulajdonlási jognak az értelmében engedte meg Isten, hogy Ádám elnevezze az élőlényeket, amiket teremtett a Földre. „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1:28 )

A héber nyelvben fontos a különböző személyek nevének ismerete. Ha tudjuk valakinek a nevét, az azt feltételezi, hogy magát az adott személyt is ismerjük. Emiatt számított az Ószövetségben kivételes és bensőséges dolognak Isten nevének ismerete. Nem volt szabad kiejteni, mert a név különleges jelentést birtokolt, szorosan kapcsolódott viselőjéhez.

Éppen ezért, amikor Isten azt mondja, hogy: „… neveden szólítottalak, enyém vagy!”, akkor bizonyosan tudhatjuk, hogy ez tényleg így is van.

Még középiskolás koromban szerettem meg nagyon ezt az igeverset, és még most is azok között van, amelyek a legtöbbet jelentenek számomra. Nagyon sok élethelyzetben segített már Istennek ez a személyes megszólítása. Bátorító, reményt adó, hiszen nemcsak arról tanúskodik, hogy Isten megváltott, ami már önmagában is hatalmas dolog, hanem a legnagyszerűbb érzésről, a valahová tartozás érzéséről beszél.

És Isten saját maga szólít meg mindnyájunkat egyenként. Azt mondja nekem és neked is, hogy néven szólított és az övéi vagyunk, mert szeret minket. Csodálatos érzés, hogy ebben a sokszor szeretetlen, gyűlölködő világban, ahol annyi a széthúzás, van valaki, aki nagyon szeret. És ez a Valaki nem kevesebb, mint maga az Isten, a világmindenség Teremtője.

Biztos vagyok benne, hogy nem csak számomra van mély jelentősége ennek az igének. Mindent elmond az Isten emberrel való kapcsolatáról, és arról a mérhetetlen szeretetről, ami az Istenhez fűz minket. 

Élvezzük ezt a szeretetet!

forrás:

nyers kép - pinterest.com, szerkesztett kép - saját szerkesztés